Hírek
2013. December 23. 08:37, hétfő |
Helyi
Forrás: lvp / borsonline.hu
Csak ablakmosó és üres vodkásüvegek - Tagadja ittasságát a forgalomban szemben autózó néni
Tagadja, hogy ittas lett volna Barinka Rezsőné, aki még múlt héten autózott Esztergomban szemben a forgalommal. Azt elismeri, hogy voltak nála vodkásüvegek, de azokat visszaváltani vitte.
Negyven éve van jogosítványa Barinkáné Máriának, azóta balesetmentesen vezet – állította a Borsnak a 71 éves asszony, aki még december 18-án autózott a szemközti sávban Esztergomban, majd a rendőrök megállították, de nem tudta igazolni magát. Sőt az alkoholszonda is pozitív eredményt mutatott.
Ezzel szemben az asszony állítja, nem ivott. A Borsnak nyilatkozva hozzátette, hogy az elképzelhető, hogy időnként átlépte a felezővonalat, mert nem látott ki rendesen a jeges szélvédőn.
"Igaz, nálam volt a fiam néhány vodkás üvege, és éppen a boltba indultam, hogy visszaváltsam őket" –árulta el a lapnak Mária, aki szerint az egész ügy csak a szerencsétlen véletlenek sorozata. Mint kifejtette, a vodkásüvegek miatt a rendőrök azt hihették, hogy ő is ivott, pedig ami mellette volt az ülésen, az nem alkohol, hanem ablakmosó folyadék volt. Annak egy részét ugyanis szomszédjának a fia beleöntötte az autója tartályába, a maradékot pedig az anyósülésre tette, és szerinte erre hihették a rendőrök, hogy alkohol.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával
