Hírek
2014. Július 19. 08:00, szombat |
Helyi
Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal
Foci: Vigyázz, kész, rajt, Bajót! – Bajót-Gyula utánpótlás edzőtábor
Július 21-én hétfőn 11.00 órakor a bajóti kultúrházban tartandó ünnepélyes megnyitóval indul útjára a 8. Bajót-Gyula országos labdarúgó utánpótlás edzőtábor.
Az eseményt Popovics György a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke nyitja meg. Az idei évben is rekordszámú jelentkezés érkezett, 8 megyéből, sőt felvidékről is érkeznek az U15-ös korú ifjú focisták, hogy Bajóton majd Gyulán is megmérettessenek. Az ellenfelek között több neves hazai, román és szerb élvonalbeli csapat is lesz. Az edzőtábor résztvevői remélhetőleg mindent megtesznek, hogy a tavalyi évet is túlszárnyalják. Nem lesz könnyű, 2013-ban szinte mindent megnyertek. Nem véletlen, hogy 3-an közülük már a Grosics Akadémián fociznak!
A szervezők július 16-án szerdán a népligeti edzőtáborban látogatást tettek Lipcsei Péternél, a fradi U21-es csapatának újdonsűlt vezetőedzőjénél is. A delegációt Tóth Zoltán Bajót polgármestere és Aknai Róbert szakmai vezető képviselte. Lipcsei Péter, aki egyben az idei edzőtábor szakmai védnöke is, sok sikert kívánt a résztvevőknek!
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
