Hírek
2013. Szeptember 15. 10:23, vasárnap |
Helyi
Forrás: KEMRFK
Halálos baleset a megyében – 13 baleset egy nap alatt

Egy halálos, 11 anyagi kárral és egy könnyű sérüléssel járó baleset történt az elmúlt 24 órában az esőtől nedves, csúszós utakon a Komárom-Esztergom megyében. Óvatosabban vezessünk az őszi körülmények közt.
Szombaton a délutáni órákban egy személygépkocsi borult az árokba Tata és Kocs között. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a jármű sofőrje nem az út-és a látási viszonyoknak megfelelően vezetett, és az egyik kanyarban megcsúszott. Az autó átsodródott a szemközti forgalmi sávba, majd az úttest szélén lévő bokros területen fejtetőn állt meg. A jármű egyik utasa az ütközés következtében kirepült a gépkocsiból és később a kórházban életét vesztette. A helyszínen megjelent szakértő elsődleges véleménye szerint az utas nem használta a biztonsági övét.
Ugyanezen a napon a délelőtti órákban Tatabányán két gépkocsi ütközött, mikor egy személygépkocsi hátulról belerohant egy álló autóba. A balesetben egy személy sérült meg.
Szombaton délután szintén Tatabányán egy személygépkocsi csúszott meg a nedves úton, és az út szélén lévő temetőbe csapódott. Ebben a balesetben személyi sérülés nem történt.
A rendőrség felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy az ősz beköszöntével a megváltozott időjárási viszonyokhoz a közlekedésben résztvevőknek is alkalmazkodniuk kell. Esős időben az utak nedvessé, csúszóssá válnak. Ilyenkor a haladási sebesség helyes megválasztásával és megfelelő követési távolsággal lehet csökkenteni a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Felhívjuk továbbá a figyelmet a biztonsági öv használatának fontosságára, melynek használata akár kis sebességű ütközés esetében is életet menthet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 19. 12:35, péntek | Helyi
Több százan vettek részt a Richter Egészségdélelőttön
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.