Hírek
2013. Március 29. 07:56, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Heves viták, nincs költségvetés, a polgármester közölte, hogy ő gazdálkodik
A polgármestere az általa korábban megvétózott költségvetés újratárgyalására kérte a helyi Fidesz-KDNP-frakciót a képviselő-testület csütörtöki ülésén, de mivel nem született kompromisszum, Tétényi Éva visszavonta előterjesztését, és közölte, hogy a törvények szerint az átmeneti időszakban ő gazdálkodik.
„Az új önkormányzati törvény megerősített polgármesteri lehetőségeivel élek. Amíg nem fogadnak el kompromisszumos megoldást, nincs aláírás, és a törvény szerint a 2012-es költségvetés keretein belül gazdálkodhatok. Ez egy joghézag, amit a törvényhozók nem vettek észre. Ha nem tetszik, jogilag támadják meg” - jelentette ki Tétényi Éva a kétórás, személyeskedő hangulatú ülés végén.
Meggyes Tamás volt polgármester kijelentette, hogy az „előterjesztés visszavonása súlyos jogi tévedés”. A vétó után 15 napon belül kérhet újratárgyalást, „de ha a testület dönteni akar és ön nem engedi, akkor törvénysértésben van” - fordult Tétényi Évához. Néhányszor, mikrofonon kívül pedig azt mondta hangosan, hogy „elment az esze”.
A jegyzőt helyettesítő Sarkantyú Adrián a fideszes képviselők kérdésére elmondta: a jogszabályok szerint, ha nincs döntés a költségvetésről, akkor nem is lehet végrehajtani, viszont a polgármester megilleti a visszavonás joga.
„De itt a törvény véget ér, ami most történt, arról jogi állásfoglalást kell kérni” - tette hozzá a tisztviselő.
A polgármester korábban azért vétózta meg a költségvetést, mert a Fidesz-KDNP-frakció módosító indítványaival elfogadott tervezet szerinte súlyosan sérti az önkormányzat érdekeit, mivel több feladatra nulla forintot tervezett, és veszélyezteti a közigazgatást is azzal, hogy 24 embert építene le a polgármesteri hivatalból.
Előzőleg a csütörtöki ülésen Tétényi Éva elmondta: nem fogadja el a hivatal létszámleépítését, de a költségvetést 87 millió forinttal csökkentették, valamint csökkentettek több, korábban túltervezett bevételi előirányzatot, a városüzemeltetési holdingtól viszont 122 millió forint bevételt szeretne a költségvetésbe felvenni.
Németh József (Fidesz-KDNP) képviselő rámutatott arra, hogy a polgármester mostani tervezete 660 millió forinttal több, mint amit megvétózott, tehát a városháza nem a frakció által megszavazott költségvetést készítette el. A képviselő kérte, hogy a polgármester az eredeti javaslatot tegye fel szavazásra.
Tétényi Éva e felszólalás után jelentette be, hogy az előterjesztés joga az övé, ezért visszavonja a javaslatot, és kompromisszum nélkül nem lesz költségvetés.
Steindl Balázs frakcióvezető figyelmeztette a polgármestert, hogy a törvények értelmében költségvetés híján a miniszternek mérlegelési lehetőség nélkül meg kell vonni Esztergomtól a normatív támogatást. Ezután, napirenden kívül heves vita robbant ki arról, hogy ki tehet a kialakult helyzetről.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
