Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2013. Október 11. 09:57, péntek | Helyi
Forrás: lvp

Im memoriam Pifkó Péter - VIDEÓVAL

Im memoriam Pifkó Péter - VIDEÓVAL

63 évesen szeptember 28-án elhunyt Dr. Pifkó Péter tanár, levéltáros és helytörténész, akit csütörtökön búcsúztatott a belvárosi templomban családja, barátai, kollégái.

Pifkó Péter 1950-ben Esztergomban született, az általános és a középiskolai tanulmányait is a városban végezte. A Szent István Gimnáziumban érettségizett 1969-ben, majd az ELTÉN szerzett magyar-történelem, azt követően pedig levéltáros-történész diplomát. 1987-ben
doktorált színház-irodalom történetből.

Első munkahelyén (két év megszakítással Dorog Művelődési Ház) a Komárom Megyei Levéltárban 15 évig dolgozott, ahol főleg a 18-19. századi Esztergom megye és Esztergom szabad királyi város iratanyaga tartoztak hozzá. Ezek határozták meg kutatási területét is, így publikációk többsége is ebből az időszakból került ki. 1972-től a levéltár színháztörténeti anyagának feltárásával is foglalkozott, aminek eredményeként a Magyar Színházi Intézet 1983-ban megjelentette a Komárom Megyei Levéltár színháztörténeti iratait.

Mindemellett település és társadalomtörténeti kutatásokat is végzett, e témákban is rengeteget publikált. 1986-tól a Komárom-Esztergom Megyei Múzeum irodalomtörténésze, irodalmi muzeológusa lett, szakterülete pedig a megye irodalmi emlékhelyeinek felügyelete és gondozása lett.

Életpályája kiemelkedő munkássága az esztergomi Babits Emlékmúzeum újjárendezése, amelyet a költő halálának 50. évfordulójára a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen végezett. A Balassa Bálint Társaságnak elnökségi tagja, majd évekig főtitkára volt. Feldolgozta Majer István /1813-1893/ kanonok 1200 kötetes aprónyomtatvány gyűjteményét, amely a Főszékesegyházi Könyvtárban található. A feltárást és katalogizálást feleségével, Zachar Annával közösen végezte el.

Mivel 1996-ban anyagi okok miatt a megye megszüntette az irodalomtörténészi státuszt, ezért ezután pedagógusként dolgozott tovább az esztergomi Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskolában magyar- és történelemtanárként. Közben továbbra is kutatott, tudományos tevékenysége elismeréseként pedig 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Pályadíjban részesítette. Haláláig folytatta történészi kutatómunkáját és folyamatosan publikált.

22 műve jelent meg nyomtatásban:
Esztergomi kronológia, Esztergom települése és társadalma, Balassa Bálint és családja, Balassák és főúri magatartásformák, Balassa Bálint és Esztergom, Esztergom kiváltságai és jogai, Petőfi és Jókai Esztergomban, Kossuth Esztergomban, Majer István gyűjteményéből, Hasznos mulatságok, Egyesületi élet Esztergomban, Színházi élet Esztergomban, Shakespeare : A vihar 1812-ből, Shakespeare : A vihar 1812-ből, Az első mozik Esztergomban, Babits Mihály és Esztergom, Esztergomi Balassa Társaság, Cseh Tamás Esztergomban, Cseh Tamás emlékest Esztergomban, Fürdő élet Esztergomban, Elemi tanodák Esztergom vm., Az esztergomi Széchenyi tér.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.