Hírek
2012. Augusztus 24. 12:00, péntek |
Helyi
Forrás: mti
Jól halad az esztergomi vasútvonal felújítása

Egyelőre több szakaszon még vonatpótló buszok járnak, de jól haladnak a Budapest-Esztergom vasútvonal felújítási munkálatai. Mindezt fővárosi sajtótájékoztatón közölte a vállalat és a beruházó.
Jól haladnak a Budapest-Esztergom és a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon a pályafelújítások az Új Széchenyi Terv keretében – hangsúlyozta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője pénteken a két vasútvonal forgalmi változásait ismertető sajtótájékoztatón, Budapesten. A szakember emlékeztetett arra, hogy a 85 százalékban az Európai Unió és 15 százalékban hazai forrásból zajló Budapest-Székesfehérvár vasútfelújítás 55 milliárd forintba, a 2013 végéig tartó Budapest-Esztergom vasútvonal rekonstrukciója 43 milliárd forintba kerül.
Szórád Róbert, a MÁV-START Zrt. üzemletetési vezérigazgató helyettese kiemelte: mindkét vasútvonalon forgalmi változások lesznek a felújítások miatt. A Budapest-Esztergom közötti szakaszon különböző útvonalakon járnak majd továbbra is a vonatpótló autóbuszok az eddigiekhez képest módosított megállókkal augusztus 27-től december 8-ig.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.