Hírek
2014. Június 23. 07:58, hétfő |
Helyi
Forrás: lvp/KEMRFK
Két nőt támadott meg az esztergomi szatír és rabolt is – vádemelés

Vádemelést javasolt az esztergomi rendőrség az ellen a férfi ellen, akit szexuális erőszakkal és rablással gyanúsítanak az egyenruhások. A férfi két nőt támadott meg, egyiküktől az értékeit is elvette.
Szexuális erőszak bűntett és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya P. Károly ellen. Az esztergomi nyomozók 2013. december 12-én állították elő és hallgatták ki gyanúsítottként a 42 éves esztergomi férfit, aki a gyanú szerint 2013. október 6-án megtámadott egy fiatal hölgyet. 2013. december 6-án ugyanott ismét lecsapott, ezúttal is megpróbált a sértettel szexuális kapcsolatot létesíteni, utóbbitól viszont értékeit is elvette. P. Károly gyanúsítotti kihallgatásán tagadta a bűncselekmények elkövetését. A gyanúsítottat az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és kezdeményezésére az Esztergomi Járásbíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A férfi ellen folytatott büntetőeljárást a rendőrség befejezte és június 20-án vádemelési javaslattal továbbította az Esztergomi Járási Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Helyi
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .