Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2014. Január 06. 08:35, hétfő | Helyi
Forrás: hidlap.hu

Összetartozás és összefogás - új zászló a Szent Tamás-hegyen - VIDEÓ

Összetartozás és összefogás - új zászló a Szent Tamás-hegyen - VIDEÓ

Új zászló díszíti szombattól a Szent Tamás-hegyet. Az esztergomi KDNP által rendezett eseményen elhangzott: az új lobogó új korszakot, az összefogás, a megbékélés, az alázattal teli cselekvés idejét jelenti Esztergomban.

Völner Pál államtitkár, választókerületi elnök, az egyházak részéről Harmai Gábor római katolikus plébános, Ágoston Csaba református lelkész és Papp Szabolcs görög-katolikus parókus, valamint számos helyi szervezet tagja, illetve civilek vettek részt a KDNP által szervezett zászlóavatási, megáldási ünnepségen szombat délelőtt a Szent Tamás-hegy.

Szerencsés Gergely, a KDNP esztergomi szervezetének titkára felvezetőjében elmondta, hogy a helyi keresztény-demokraták szándéka szerint az új zászló az új idők jelképe, annak az időé, melyben Esztergomban párbeszéd, összefogás és megbékélés, illetve az ennek nyomán megvalósuló felvirágzás és fejlődés lesz. Szerencsés Gergely azt is hozzátette, hogy a korábbi zászló is nagy tiszteletet érdemel, mert a Szenttamás-hegyen lakók számára is nagy jelentőséggel bír. Mint a rövid bevezetőből kiderült, a korábbi zászlócserék és a zászlórúd karbantartása a Szenttamás Barátai Egyesület, többek között Dolgos László érdeme is.

György Sándor a KDNP Esztergomi Szervezetének elnöke a nemzeti lobogó történetét elevenítette fel, első királyainktól egészen a rendszerváltásig. Összefoglalójában megemlítette, hogy a zászlón lévő három színből a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld pedig a reményt szimbolizálja. György Sándor hangsúlyozta, hogy büszkén vállalva magyarságunkat, fontos, hogy ismerjük igaz történelmüket, mert erre kötelez a nemzeti színű zászló is.

Összetartozás és összefogás - új zászló a Szent Tamás-hegyen Esztergomban- VIDEÓ

Völner Pál beszédében a nemzeti lobogót, mint az összetartozás és összefogás szimbólumának jelentőségét emelte ki. Az államtitkár, választókerületi elnök hangsúlyozta, hogy Esztergomban különös jelentőséget kap az előtte szóló által is idézett hűség, melynek része az alázat. Az az alázat, mely meg kell, hogy jelenjen a közért végzett munkában, melynek során fontos, hogy a közösségért való cselekvés ne önmagunkról szóljon, hanem arról, akikért és amiért a munkát végezzük. Völner Pál rámutatott:

"Hagyjuk cselekedni egymást és a cselekedetek, tények alapján döntsünk arról, hogy kik azok, akik az összefogásba tartoznak. Vívhatunk vitákat, ütközeteket, választásokat, de ez alatt a zászló alatt mindannyian össze kell, hogy tartozzunk."


Még több fotó ITT!

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.