Hírek
2014. Június 01. 11:43, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Több haláleset miatt is vizsgálat az esztergomi kórházban

Hatósági vizsgálat folyik egy nő halálesete miatt az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban - közölte az intézmény szombaton az MTI-vel. A rendőrség közlése szerint pedig több esetben is nyomoznak.
Kanász Gábor főigazgató főorvos elmondta: egy asszony halála miatt, a férj feljelentése alapján indult a hatósági vizsgálat a kórház ellen. Hangsúlyozta: a kórház tragikusnak tartja az édesanya halálát, és részvétét fejezi ki a hozzátartozóknak.
A közleményben jelezték: a haláleset miatti vizsgálat során feltárt tények jelentős része nem egyezik meg a különböző hírportálokon megjelent információkkal. Kanász Gábor adatvédelmi okból elzárkózott a részletek ismertetésétől.
Korábban a Bors arról számolt be, hogy a 46 éves H. Erika múlt szerdán került a kórház sürgősségi osztályára. Férje szerint az asszonyt az EKG- és laborvizsgálat után csaknem négy órán át várakoztatták, majd hazaküldték. Ezt követően, hajnalban H. Erika meghalt. A család az ügyben feljelentést tett.
A lapnak Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom megyei főkapitányság elmondta, hogy foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt folytatnak eljárást az ügyben.
A szóvivő azt is megerősítette, hogy több más, a kórház sürgősségi ellátásához kapcsolható haláleset ügyében is vizsgálatot folytatnak.
Kapcsolódó cikk:
Kórházi nyomozás egy elhunyt nő miatt - újabb részletek - VIDEÓ
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.