Hírek
2014. November 07. 13:20, péntek |
Helyi
Forrás: lvp/KEMRFK
Több százezer forinttal esett a földre egy pénztárca – ellopta egy tokodi nő
A sértett táskája helyett véletlenül mellé tette a pénztárcáját Dorogon, a tokodi gyanúsított pedig ahelyett, hogy visszaadta volna, eltulajdonította a több százezer forintot tartalmazó tárcát. Lopásért felelhet.
Vásárolni ment be egy dorogi üzletbe a sértett november 6-án. A fizetést követően azonban pénztárcáját véletlenül nem a táskájába, hanem mellé tette. A kasszánál az asszony mögött sorban álló vásárló látta, amint a tárca a földre esik, de nem szólt a sértettnek, hanem eltette azt, majd hazament. A pénz tulajdonosa pár órával később észrevette, hogy eltűnt a pénztárcája a benne lévő több százezer forinttal. Visszament az élelmiszerboltba, de ott már nem találta azt, ezért hívta a rendőrséget.
A nyomozók gyorsan azonosították a tettest, akit tokodi otthonából előállítottak a Dorogi Rendőrkapitányságra. Megtalálták nála az eltulajdonított pénztárcát és a pénz nagy részét, melyet a nyomozók még aznap visszaadtak tulajdonosának. A 33 éves P. Viktóriát gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy csak a kínálkozó alkalommal élt, mikor eltette a pénztárcát. A benne talált összegből befizette a csekkjeit, a többit viszont már nem maradt ideje elkölteni, mert elfogták őt a rendőrök.
P. Viktória ellen - szabadlábon hagyása mellett - lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 02. 18:36, csütörtök | Helyi
Elindult a "piskóta" körforgalom építése Esztergomban
Április 30-án indult a Dobogókői út – Petőfi Sándor út – Terézia utca – Kálvária út kereszteződésénél a körforgalom építése.
2024. Május 02. 18:34, csütörtök | Helyi
Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny
2024. május 18-19-én kerül megrendezésre a Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny.
2024. Április 23. 16:40, kedd | Helyi
Idén is lesz MCC Feszt Esztergomban!
Az MCC Feszt idén is hangot ad a tehetségnek augusztus 1. és 3. között, Esztergomban
2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi
NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL
Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.