Hírek
2014. Június 12. 08:45, csütörtök |
Helyi
Forrás: Lenger Varga Péter
Újabb részletek Harry herceg esztergomi és bélai látogatásáról
Esztergomban egy esküvőn járt Harry herceg, ráadásul a közelben bulizott is, írtuk mindezt a minap. A Bors újabb információkat közölt az angol királyi sarj esztergomi és felvidéki látogatásáról.
Az esztergomi Bazilikában járt a hétvégén Harry herceg, aki egyik barátjának esküvőjén vett részt, majd a lagzin Párkány közelében a bélai kastélyban bulizott. A Bors felkereste a bélai kastély igazgatóját, Thomas Lechner pedig elmondta, 250 vendég három napon át mulatott, köztük pedig Harry is.
„Épp olyan ember volt, mint a többiek. Pénteken érkezett meg, akkor cigányestet tartottunk, egy négyfős dunaszerdahelyi zenekar zenélt és kerti parti, sütögetés volt. Szombaton Esztergomban volt az egyházi esküvő, este héttől pedig a fogadás az úgynevezett Orangerie-ben” – fejtette ki az igazgató, aki hozzátette, hogy vendégek egyáltalán nem fényképezhettek. Ezzel együtt a nemzetközi bulvársajtóban már kész vagyonokat ígérnek egy-egy Harry-s esztergomi vagy bélai fotóért.
A kastély igazgatója kitért arra is, hogy korábban is volt már több prominens vendégük, köztük királyi leszármazottak, de a számukra biztosított diszkréció miatt, nem nevez meg senkit.
A Bors mindemellett még bennfentes információkra hivatkozva arról is beszámolt, hogy Harry-ék muzslai borokat ittak, illetve barátnője, Chelsy Davis a párkányi Thermal Hotelben szállt meg. Ennek megerősítése lehet, hogy az egyik szlovákiai újság szerint a herceg Chelsey-vel Pozsonyban töltötte az elmúlt hétvégét, ráadásul ezt az információt a Buckingham-palota is megerősítette.
Kapcsolódó cikk:
Olvasói fotó Harry hercegről a Bazilikában
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
