Hírek
2013. December 05. 07:57, csütörtök |
Helyi
Forrás: Lenger Varga Péter
Változott az esztergomi közlekedési csomópont terve - napirenden

Lakossági észrevételek után változott az esztergomi közlekedési csomópont elképzelése, a vasútállomás mellé tervezett buszállomás ugyanis éppen a másik oldalon épülhet meg. Ez is a mai testületi ülés témája.
Október másodikán zajlott lakossági fórum az esztergomi Intermodális csomópont megvalósításáról a vasútállomás mellett. Az észrevételek alapján a tervező átdolgozták a terveket, az ügyet pedig a mai, csütörtöki testületi ülésen is napirendi pontként tárgyalják a képviselők.
A változásoknak köszönhetően a bekötőút és a busztároló átkerül a Kincses patak déli oldalára, ehhez kapcsolódva pedig a 111-es út csomópontjában négyágú körforgalmú épül ki. A busztároló áthelyezése miatt felszabaduló területen majd park létesül. Emellett az árvízvédelmi területen vezetett tervezett bekötő út magassági vonalvezetésével az árvízvédelmet tovább erősíti, míg a szükséges szakaszokra zajárnyékoló falak kerülnek.
Minderről a 17 óra 30 perckor a Városháza nagytermében kezdődő testületi ülésen is tárgyalnak a képviselők további nyolc téma mellett.
Napirendek:
1. Elvi nyilatkozat az Intermodális csomópont létesítéséhez készített „Autóbusz pályaudvar és kapcsolódó utak kialakítása” tárgyú módosított útépítési engedélyezési tervhez
Előterjesztő: Tétényi Éva polgármester
2. Javaslat a parkolás rendjéről, a kerékbilincs használatáról, valamint a parkolóhelyek megváltásáról szóló 14/2004.(IV.1.) ör. rendelet módosítására
Előterjesztő: Tétényi Éva polgármester
3. Az Esztergomi Köztisztasági Kft. közszolgáltatói szerződésének meghosszabbítása
Előterjesztő: Tétényi Éva polgármester
4. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal kérelmével kapcsolatos döntés (az Esztergomi Járási Hivatal által használt épületrész bővítése)
Előterjesztő: Tétényi Éva polgármester
5.16445/4 és 16446/3 helyrajzi számú ingatlanok elővásárlási jogával kapcsolatos döntés
Előterjesztő: Tétényi Éva polgármester
6. Az Esztergomi Ingatlankezelő Kft. kérelmével kapcsolatos döntés
Előterjesztő: Tétényi Éva polgármester
7. A Máltai Szeretetszolgálat kérelmével kapcsolatos döntés
Előterjesztő: Tétényi Éva polgármester
8. Az Önkormányzat tulajdonában lévő színpad kezelésével kapcsolatos döntés
Előterjesztő: Tétényi Éva polgármester
9. A Strigonium Zrt. tulajdonában lévő gazdasági társaságok tisztségviselőinek megválasztása
ZÁRT ÜLÉS!
Előterjesztő: Steindl Balázs képviselő
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.