Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2017. Május 24. 05:00, szerda | Sport
Forrás: meti

Újoncokkal és fiatalokkal teli Storck oroszok elleni kerete

 Újoncokkal és fiatalokkal teli Storck oroszok elleni kerete

Az U17-es Európa-bajnokságon hatodik helyezett magyar csapat kapitánya, Szoboszlai Dominik is bekerült a felnőtt labdarúgó-válogatott keretébe,

amely a június 5-i, Oroszország elleni barátságos mérkőzésre, illetve a négy nappal későbbi andorrai világbajnoki selejtezőre készül.

A magyar szövetség honlapjának keddi beszámolója szerint az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető Eppel Márton, valamint a másodosztályban már bajnok Puskás Akadémiában futballozó Márkvárt Dávid korábban már volt kerettag, de még nem mutatkozott be a nemzeti csapatban, míg Gróf Dávid, a listavezető Budapest Honvéd kapusa, valamint két 19 éves fiatal, a Vasasban tavasszal meghatározó játékossá előlépő Kleisz Márk és a Puskás Akadémiában szereplő Tóth Bence először készülhet az A-válogatottal.

Bernd Storck szövetségi kapitány - ahogyan az MLSZ honlapja fogalmaz - rengeteg segítséget kapott a hazai kluboktól az utóbbi időben, ezt viszonozva döntött úgy, hogy a nemzetközi kupaindulást kivívó klubok minél sikeresebb szereplése érdekében csak azokat a játékosokat hívja be, akiknek beválogatásáról a klubedzőkkel megállapodott.

"Az előttünk álló két mérkőzésre kialakított keret kitűnő perspektívát jelent a jövőre nézve - mondta Bernd Storck. - A meghívottak nagyszerű teljesítményt nyújtottak klubjaikban, így most itt az idő, hogy a nemzeti csapat edzésein is bizonyíthassák tehetségüket. Azon fiatal játékosuk közül, akik a legjobban dolgoznak majd, néhányan akár szerepet is kaphatnak az Oroszország elleni barátságos mérkőzésen, amennyiben pedig tehetségük kemény munkával párosul, a jövőben akár a válogatott alapembereivé is kinőhetik magukat" - tette hozzá a kapitány, aki az oroszok elleni összecsapást követően dönt az Andorrába utazó keretről.

A válogatott kerete:
kapusok:
-------
Gulácsi Péter (RB Leipzig), Megyeri Balázs (Greuther Fürth), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
védők:
------
Bese Barnabás (Le Havre), Kleisz Márk (Vasas FC), Lang Ádám (Dijon FCO), Kocsis Gergő (Dunaszerdahely), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Vinícius Paulo (Videoton FC), Hangya Szilveszter (Vasas FC), Tóth Bence (Puskás Akadémia)
középpályások:
-------------
Nagy Ádám (Bologna), Elek Ákos (Kajrat Almati), Szoboszlai Dominik (RB Salzburg), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Dominik (Legia Warszawa), Sallai Roland (Palermo), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczesin), Kalmár Zsolt (Bröndby), Stieber Zoltán (1. FC Kaiserslautern)
támadók:
-------
Szalai Ádám (1899 Hoffenheim), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Eppel Márton (Budapest Honvéd)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 07:25, kedd | Sport

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiára és paralimpiára tervezett ruhakollekcióit

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit hétfő este a Várkert Bazárban.

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.