Hírek
2019. Január 05. 11:14, szombat |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Cél az esztergomi szemétszállítás zavartalan működése
Zajlanak a tárgyalások, mely során az önkormányzat célja, hogy a szemészállítás továbbra is a legmagasabb színvonalon, zavartalanul működjön Esztergomban. Lehetőség szerint ismét az Eszköz Kft. bevonásával.
Január 2-tól nem az Esztergomi Köztisztasági Szolgáltató Nonprofit Kft. látja el a hulladékszállítási feladatokat a városban – írtunk a részletekről a minap.
A szemétszállítás közfeladat, amit minden esetben, a legmagasabb színvonalon kell ellátni – hangsúlyozta Romanek Etelka polgármester közösségi oldalán az esztergomi hulladékszállítási szolgáltató-váltással kapcsolatban.
„A közszolgáltatási szerződésben és a vonatkozó törvényben foglaltaknak megfelelően a közszolgáltatás zavartalan működtetése és az érintettek részletes tájékoztatása a legfontosabb Esztergom önkormányzata számára, ezt minden esetben elvárjuk és számon kérjük a feladatot ellátó szolgáltatótól” – fejtette ki Romanek Etelka.
Esztergom még 2014. január 24-én kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést a Vertikál Zrt-vel, a szerződés alapján a Vertikál Zrt alvállalkozók bevonásával 2024. január 27-ig látja el a szerződésben meghatározott feladatokat. Az alvállalkozó 2018. december 31-ig a részben önkormányzati tulajdonú – nagyrészt esztergomi munkavállalókat foglalkoztató – Esztergomi Köztisztasági Kft. (Eszköz Kft.) közbeiktatásával látta el a közszolgáltatást.
A Vertikál Zrt. 2019. január 1-től az Eszköz Kft. helyett azonban más alvállalkozót vett igénybe a feladatra.

Zárva az Eszköz Kft. irodája - Fotó: RTVE
„Az elmúlt napokban valamennyi érintettel több, személyes megbeszélést folytattam, mivel álláspontunk, hogy a közszolgáltatás eddigi színvonalának biztosítása az Eszköz Kft-vel biztosítható. A Vertikál Zrt. és az Eszköz Kft. között esetleg fennálló elszámolási vita nem érintheti a közszolgáltatás zavartalan biztosítását Esztergomban. Az egyeztetések eredményeképpen bízom benne, hogy az érintettek egyetértésben és együttműködésben hamarosan aláírják azt a szerződést, amely ismét a Vertikál Zrt. mint fővállalkozó, és az esztergomi Eszköz Kft., mint alvállalkozó együttműködésével biztosítja a szemétszállítás zavartalan biztosítását a városban” – tette hozzá a polgármester.
Kiemelve: Esztergom önkormányzata – ahogy eddig, úgy a jövőben is – alapelvként arra törekszik, hogy mind a kötelező, mind az önként vállalt feladatokat a legmagasabb színvonalon, lehetőség szerint esztergomi vállalkozásokkal, cégekkel együttműködve lássa el az esztergomiak javára.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
