Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Március 07. 10:35, csütörtök | Helyi
Forrás: KEMRFK

Egy nő és két férfi lopta a vasat Sárisápon

Egy nő és két férfi lopta a vasat Sárisápon

Tettenérést követően indított büntetőeljárást a dorogi rendőrség S. Balázs, T. Andrea, valamint L. Zsolt sárisápi lakosok ellen, akik 2013. szerdán Sárisápon, a volt szénbánya területéről vasanyagokat tulajdonítottak el.

A gyanúsítottak éppen egy épületet bontottak, amikor a rendőrök tetten érték őket. Mikor az egyenruhások kérdőre vonták őket, azt állították, hogy engedélyt kaptak a vas elszállítására. Az intézkedés során kiderült, hogy a történetet kitalálták, így előállították őket a Dorogi Rendőrkapitányságra, emellett gyanusítotti kihallgatásuk során beismerték, hogy nem először loptak a volt szénbánya területéről. Elmondták továbbá, hogy a lopott vasat a helyi fémtelepen értékesítették volna, ha a rendőrök nem kapják el őket.

A 35 éves S. Balázs, a 43 éves T. Andrea és a 45 éves L. Zsolt ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – folytatólagosan, dolog elleni erőszakkal, szabálysértési értékre elkövetett lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dorogi rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 02. 18:36, csütörtök | Helyi

Elindult a "piskóta" körforgalom építése Esztergomban

Április 30-án indult a Dobogókői út – Petőfi Sándor út – Terézia utca – Kálvária út kereszteződésénél a körforgalom építése.

2024. Május 02. 18:34, csütörtök | Helyi

Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny

2024. május 18-19-én kerül megrendezésre a Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny.

2024. Április 23. 16:40, kedd | Helyi

Idén is lesz MCC Feszt Esztergomban!

Az MCC Feszt idén is hangot ad a tehetségnek augusztus 1. és 3. között, Esztergomban

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.