Hírek
2019. Június 11. 13:45, kedd |
Sport
Forrás: mti
EURO-2020 - Szerdán kezdődik a jegyigénylés
Egy évvel a rajt előtt, szerdán kezdődik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egy hónapig tartó első jegyigénylési szakasza.
Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint az első körben július 12-ig igényelhetnek belépőket a drukkerek. Minden jegy sorsolás útján kerül kiosztásra, a tikettekhez jutás esélye független a jegyigénylés időpontjától. A jegyek többsége ebben az időszakban talál gazdára, majd decemberben az Eb-re kijutott csapatok szurkolói jelentkezhetnek újra, ám ekkor már csak korlátozott számú belépőkért.
A sorsolás nyertesei augusztusban vásárolhatják meg belépőiket.
Az UEFA 2014 szeptemberében, genfi kongresszusán döntött úgy, hogy Budapest az egyike azon tizenkét városnak, amely otthont adhat a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseinek. A döntés értelmében egy nyolcaddöntős és három csoportmérkőzést rendeznek a magyar fővárosban, az egykori Népstadion helyén épülő, 68 ezres Új Puskás Ferenc Stadionban. A magyar fővárosban sorra kerülő mind a négy találkozóra 30, 75 és 125 euróért lehet jegyet váltani.
A 24 válogatottat felvonultató jövő évi Eb 51 mérkőzéses sorozata június 12-én Rómában kezdődik, az elődöntőknek és a július 12-i finálénak London ad otthont. Az angol fővárosban az elődöntőkre a legolcsóbb jegyek 85 euróba kerülnek, a legjobb helyre szólók darabja pedig 595 euróba. A döntőre tovább emelkedik az ár: 95 eurótól 945 euróig kínálja az UEFA a belépőket.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:58, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Az örökrangadóval indul, keleti rangadóval folytatódik a forduló
Péntek este az MTK és a Ferencváros örökrangadójával indul a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulója.
2024. Szeptember 18. 07:45, szerda | Sport
Szoboszlai gól Milánóban - Videó
A Liverpool 3:1 arányban győzött a Bajnokok Ligájában.
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Sport
Arne Slot elégedett Szoboszlaival, de gólokat vár tőle
Arne Slot, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője elégedett Szoboszlai Dominik teljesítményével, ugyanakkor gólokat vár a magyar válogatott csapatkapitányától.
2024. Szeptember 14. 08:43, szombat | Sport
Sallai Roland a Galatasarayban folytatja pályafutását
Sallai Roland a török élvonalbeli Galatasaray labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.