Hírek
2017. Február 22. 17:26, szerda |
Helyi
Forrás: InfoEsztergom.hu
Az égető csak füstbe ment terv maradjon
Szerdán adta le a Magyar Közösség Pártja a Párkányba tervezett hulladékégető ellen tiltakozó helyiek petíciós aláírásait a szlovák környezetvédelmi minisztériumban. Egyértelmű a tiltakozás: nem kérnek az üzemből.
„Amikor az emberiség először kezdett ökológiával foglalkozni, a vezérgondolat a természet védelme volt az emberi tevékenységgel szemben. Napjainkban a helyzet még komolyabb. A környezetvédelem ma már az ember védelmét, egészségének megóvását is jelenti az emberi tevékenységgel szemben” – hangsúlyozta a közelmúltban Szlovákia környezetvédelmi minisztere, Sólymos László.
Erre is szeretné emlékezteti a szlovák minisztériumot az a több mint 7500 párkányi, akik aláírásukkal tiltakoznak a Párkányba tervezett hulladékégető ellen.
Az aláírásgyűjtést szervező Magyar Közösség Pártja szerdán adta le Pozsonyban a környezetvédelmi minisztériumban a gyűjtőíveket.
Farkas Iván a petíciós bizottság elnöke, az MKP alelnöke, Muzsla polgármestere a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában kifejtette: most a csírájában kell az égető ügyét elfojtani, még a szándék fázisában.
Hozzátette: ez ráadásul nem egy helyi probléma, ez egy térségi ügy, hiszen a hulladékfeldolgozó üzemet nem lehet körbe venni egy magas fallal.
Kitért arra is, hogy autógumikat egyetlen egy helyen gyártanak Szlovákiában, egész pontosan észak-nyugat Szlovákiában. Több ezer alkalmazottja van annak a gyárnak, így szerinte az lenne az ésszerű, ha ott is semmisítenék meg az elhasznált gumikat.

„A Párkányba tervezett üzem mindössze 40 munkahelyet jelentene. Ez pedig igen csekély, ha azt nézzük, hogy mekkora környezeti terhelést okozna a hulladékfeldolgozó a régiónak” – hangsúlyozta.
Kiemelte azt is, hogy a hulladékégető üzem telepítése sehogy sem egyeztethető össze Párkány korábban meghatározott fejlesztési stratégiájával, a város ugyanis elsősorban a turizmusban, idegenforgalomban lépne előre. Emellett pedig Párkány környéke Szlovákia legjobb szőlőtermelő vidéke. Ilyen területen pedig – ahogy fogalmazott – nem ildomos környezetterhelést okozó fejlesztés megvalósítani.
Fotók: MKP
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
