Hírek
2018. Február 01. 14:17, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Egy kocsit Esztergomban, egyet Kertvárosban törtek össze – az okozó mindenhonnan lelépett!

Egy felhívást kora délután láttunk, egyet pedig alig fél órával később. Kertvárosban néhány napja, csütörtökön pedig Esztergom belvárosában is ugyanaz történt!
Ismeretlen autós csúnyán meghúzott egy kocsit Esztergomban a Vörösmarty utcában, a Trafó Caffé melletti parkolóban csütörtök reggelre. Az okozó azonban otthagyta művét adatai hátrahagyása nélkül.
Ugyanez történt Esztergom-Kertvárosban is január 30-án. Ott egy ház előtt, szabályosan parkoló Suzuki Swiftet húzott meg egy arra haladó fehér színű kocsi. A tulajdonos szintén közösségi oldalon tette közzé felhívását.
Mindezeken kívül szombat este is történt egy ilyen eset Esztergomban. Olvasónk jelezte, hogy ő is éppen így járt autójával. Az ügyet bejelentette a rendőrségre, az egyenruhásoknak pedig sikerült megtalálni az okozót. Mint kiderült, egy ittas autós gyanúsítható az esettel, aki meneküléskor akár több járművet is megrongálhatott. Így eljárás is indult ellene!
Olvasónk szerint mindenképpen érdemes bejelenteni az esetet a rendőrségen, mert az ő példája is mutatja, hogy megtalálható a tettes.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.