Hírek
2018. Szeptember 27. 11:16, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Elfogadta a kormány a közigazgatási felsőbíróság Esztergomba helyezését
Tárgyalta, majd elfogadta a kormány a közigazgatási felsőbíróság székhelyének Esztergomba helyezését.
Az erről szóló koncepció alapján az igazságügyi miniszter október végéig nyújt be egy a törvényjavaslatot, amiről az Országgyűlés még a mostani ülésszakban dönt majd – mindezt Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki Kormányinfón fejtette ki.
Hozzátette: az új bíróság székhelye Esztergomban lesz, mellette pedig nyolc városban működik majd regionális törvényszék, ezek kiválasztása azonban még folyamatban van.
Az önkormányzat korábban már határozatot hozott a kérdésben, ami alapján a városvezetés felajánlotta a minisztériumnak, hogy legyen Esztergom az új felsőbíróság központja. Trócsányi László igazságügyi miniszter is támogatta az elképzelést.
Esztergom vezetése a bíróság megfelelő elhelyezésére a kormány segítségére is számít, de már vizsgálja a megfelelő helyszín lehetőségét.
A jelenlegi tervek szerint 2020. január 1-től kezdhetik meg működésüket Magyarországon a közigazgatási bíróságok az új szervezeti keretek között.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával
