Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2018. Március 28. 18:48, szerda | Helyi
Forrás: mti/fotók: Oxi

Elkezdődött az Ördöglovas bajnai kastélyának felújítása

Elkezdődött az Ördöglovas bajnai kastélyának felújítása

Elkezdődött a bajnai Sándor-Metternich-kastély és a körülötte lévő park felújítása 1,7 milliárd forintos beruházással

- jelentette be a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerdán a kastély udvarán.

Virág Zsolt kiemelte, hogy a kastélyegyüttes eddigi állagmegóvó munkálatai után a jelenlegi fejlesztés eredményeként az épület bejárhatóvá válik és vonzó attrakcióval várja a látogatókat, a park pedig az egykori tájképi kert hangulatát idézi meg.

A főépületben kap helyet az ördöglovast, gróf Sándor Móricot és lányát, Sándor Paulina grófnőt bemutató kiállítás. Emellett a főépületben ajándékboltot és kávézót is kialakítanak.

Völner Pál (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta: az épület és park felújítása lehetővé teszi, hogy a kastély közösségi térként, új funkcióival ismét jelentős helyet foglaljon el a köztudatban.



Virág Zsolt tájékoztatása szerint a beruházás költségeiből 1,5 milliárd forint európai uniós forrásból származik, 200 millió forint pedig kormányzati támogatás. A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében összesen 39 műemlék - 20 kastély és 19 vár - újul meg a következő években, a felújítások keretösszege jelenleg 57,5 milliárd forint.

A Sándor-Metternich-kastély az 1840-es évek végén az ország egyik legszebb klasszicista kastélya volt. Sándor Móric gróf, az ördöglovas 1834-ben vette feleségül Metternich Leontina hercegnőt és akkor alakíttatta át a kastélyt Hild Józseffel. Az ingatlanhoz tízhektáros kastélypark tartozik.

A második világháború után kórház, szükséglakás, gépállomás, téesz- és pártiroda működött falai között. Az épületet az ezredfordulóig emésztette az idő, majd a Kincstári Vagyoni Igazgatóság saját forrásból, csaknem 800 millió forint ráfordítással először a tetőt, majd az eredetileg halvány sárga főhomlokzatot újította fel és pótolták a kőkerítés hiányzó darabjait.

Az összesen csaknem 3 ezer négyzetméteres ingatlan használatra nem alkalmas, mivel nincs közműhálózata, sem nyílászárói és padlózata. A kastélyból gombafertőzés miatt az összes faszerkezetet, így az ablakokat is eltávolították. A nyílásokat ideiglenesen befalazták, az épület jelenleg nem látogatható.

A Sándor család leghíresebb tagja Móric volt, akit egész Európában Ördöglovasként ismertek köszönhetően saját testi épségét is veszélyeztető lovas mutatványainak.

Sándor Móric kocsikon ugratott át, de ugrott le lóval a kastély erkélyéről is, sőt megemlékezések szerint a kastélyban is sokszor lóval közlekedett.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.