Hírek
2019. Június 01. 16:27, szombat | Belföld
Még lehet jelentkezni az Új Nemzeti Kiválóság Programra

Csütörtökig pályázhatnak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjaira az alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók.
A felsőoktatásba most belépő diákoknak szóló felhívásra pedig június 20-áig lehet jelentkezni - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az MTI-vel.
A közlemény szerint a program fő célja, hogy az egyéni kutatói-alkotói kiválóság támogatásával fokozza az egyetemek tudományos teljesítményét.
A négymilliárd forintos teljes keretösszegből várhatóan mintegy kétezren kaphatnak majd támogatást öt vagy tíz hónapon keresztül. A kiírásra a programban részt vevő huszonöt felsőoktatási intézmény valamelyikében eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytató hallgatók jelentkezhetnek, a pályázatokat a fogadó felsőoktatási intézményhez kell benyújtani.
A nyertes pályázók konstrukciótól függően havi 50-300 ezer forint nettó támogatásban részesülnek, míg az őket fogadó felsőoktatási intézmények a saját pályázóik által elnyert ösztöndíj 40 százalékának megfelelő kutatási-működési támogatást kapnak.
A 2016-ban indított programban eddig több mint 4600 ösztöndíjat ítéltek oda.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Izraeli-iráni konfliktus - Szijjártó Péter: hét magyar már kikerült a konfliktuszónából
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. Június 16. 07:13, hétfő | Belföld
A közel-keleti háború kapcsán is Brüsszel hülyeségeiről beszélt Orbán Viktor
A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, mi pedig nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg.