Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. Március 05. 15:29, hétfő | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Részlegesen bezár a Duna Múzeum – Márciusban sok programja lesz!

Részlegesen bezár a Duna Múzeum – Márciusban sok programja lesz!

Alkotói szabadságra megy a Duna Múzeum, ezzel együtt márciusban még több programja is várja a közönséget.

Március utolsó napján bezár az esztergomi Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum. A jelenleg is látogatható, immár 17. évét taposó állandó kiállítás érdemei elismerése mellett nyugdíjba vonul, hogy aztán egy esztendő elteltével átadja helyét egy merőben új kiállításnak. A látogatóknak már csak rövid idejük maradt, hogy még utoljára végig járják a 2001-ben megnyílt, több hazai és nemzetközi díjjal kitüntetett tárlatot.

Kedd kivételével minden nap 10-16 között várja a múzeum a régi-új érdeklődőket. A zárvatartás azonban nem lesz teljes: a látványraktár továbbra is fogad látogatókat, múzeumpedagógiai foglakozások igénybevételére is lesz lehetőség.

Az új állandó kiállítás tervezése már tavaly elkezdődött, előreláthatólag 2019 tavaszán egy olyan múzeum várja az érdeklődőket, amely megtartja ugyan a régi kiállítás erényeit, de alkalmazkodva napjaink igényeihez, minden szempontból modern, látványos és szórakoztató kíván lenni. Az ezredforduló technikai színvonalát képviselő, jelenlegi Víz-Idő nevet viselő tárlat tematikai egységei új köntösben mutatkoznak be az átalakítást követően. Továbbra is elmélyedhetünk a magyar vízépítés, vízszabályozás és árvízvédelem történetében, megismerkedhetünk a vízellátás, csatornázás kezdeteivel.

Mindezek mellett azonban új témák is terítékre kerülnek, minden múltbéli „vizes” kérdésre választ ad az új kiállítás, legyen szó szikvízkészítésről, öntözésről, úszásról vagy éppen régi vízhez kötődő mesterségekről. De az új kiállítás koncepciója a vízügyi szakmát érintő legjelentősebb környezeti kihívások, azon belül a klímaváltozás hatásainak és az azokra adott vízgazdálkodási, vízkárok elleni védelemre kiterjedő válaszoknak a bemutatására is kitér. A most lebontandó tárlat valamikor az egyik első, az interaktivitásra nagy hangsúlyt fektető kiállítás volt az országban. Ez a jövőben sem lesz másképp, számos kézzelfogható, a látogatót aktivitásra ösztönző elem fogja színesíteni a múzeum új kiállítását. És mindez a legkorszerűbb multimédiás eszközökkel, a mai múzeumi trendeknek megfelelő installációval, több korosztálynak szóló tartalommal.

Víz Világnap 2018.

A 2018-as Víz Világnapja nemzetközi szlogenje nem véletlenül lett a „Védd természetesen!”. Bolygónk legégetőbb problémáival a XX. században csak regionális szinten foglalkoztak a nemzetek, mára azonban nem csupán a víz tisztasága lett globális kérdés. A környezeti károk és a klímaváltozás vízzel kapcsolatos krízisekhez vezetnek világszerte. Árvizek, aszályok, vízszennyezés - mind károsítják a növényzetet, talajt, folyókat, tavakat. Enyhíthetjük az általuk okozott károkat? Hogyan szabhatunk gátat a környezetszennyezésnek?

A megoldást a természet kínálja. A jellemzően egyetlen funkciót – például csatornázás – betöltő szürke infrastruktúra mellett a zöld infrastruktúra térhódítása azért fontos, mert több probléma egyidejű kezelésére is lehetőséget nyújt. A zöld infrastruktúra előnyei közé tartozik a jobb levegő és vízminőség, valamint a természetes élőhelyek és az emberek pihenőterületeink növekedése. Új erdőket kell telepíteni, vissza kell kapcsolni a folyókat az árterekhez, helyre kell állítani a vizes élőhelyeket, hiszen ezek tartják egyensúlyban a víz körforgását, javítva az emberiség egészségét és életminőségét.

A szakemberek egyre erőteljesebben hallatják hangjukat, mert tudják - beláthatatlan következményekkel járhat, ha nem formáljuk környezettudatossá saját és az utánunk jövő nemzedékek gondolkodását. Jelenünk és jövőnk múlhat egyaránt azon, miképpen gazdálkodunk a Föld vízkészleteivel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk az élet egyik alapvető elemét. AZ ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapja dátumaként, melynek célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön ez a nélkülözhetetlen természeti kincs. E jeles nap minden évben más és más nézőpontból hívja fel figyelmünket a víz alapvető szerepére. Az idén kiírásra kerülő pályázatok a természet nyújtotta megoldások mentén fogalmazódtak meg.
Az esztergomi Duna Múzeum immár 14 éve áll a kezdeményezés élén, munkatársak minden évben több hónapon keresztül készülnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság, valamint a vízügyi igazgatóságok együttműködésével az országos programsorozatra. Múzeumpedagógusaink a játékok és pályázati anyagok összeállításánál a különböző korcsoportok igényeit és tudásszintjét egyaránt figyelembe veszik, így az óvodásoktól a kisiskolásokon keresztül a felső tagozatos diákokon túl akár egyesületek, családok, baráti társaságok is részt vehetnek az ismeretterjesztő programokon.

A legkisebbek idén újra rajzpályázaton indulhatnak, a 12-18 éves korosztály a „Tervezz vizes közösségi teret!” pályázaton mérettetheti meg kreativitását, a Vízkvíz online internetes vetélkedő-sorozat keretein belül pedig iskolák, oktatási intézmények, iskoláskorú csoportok és gyerekek jelentkezését várjuk. A családok, baráti társaságok, egyesületek, valamint a környezettudatos magánszemélyek a „Gyalogolj a vízért!” kampányban vehetnek részt.

A vizvilagnap.hu weboldal február 9-tól aktív, az idei pályázatok és játékos feladatok és pontos leírásuk ettől a naptól elérhetőek a világhálón. Február 14-től három héten keresztül zajlik az online kvízjáték iskolák és iskolás csoportok részére, melyhez szintén ezen a honlapon lehet csatlakozni.

A legjobb alkotásokat díjazzák és közzéteszik a szervezők a www.vizvilagnap.hu oldalon. A díjazottak március 21-én Székesfehérváron, az országos díjkiosztón vehetik át jutalmukat.

Az országos események mellett helyben, Esztergomban, a Duna Múzeumban is megszervezik a Víz Világnapi vetélkedőket, március 23-án az esztergomi és környékbeli iskolások, majd március 26-án az óvodások érkeznek az intézményünkbe.

Húsvéti készülődés, kézműveskedés

Március 30-án, 10-től 13 óráig tavaszi papírcsodák, tojástartók, ablakdíszek, üdvözlőkártyák, textilmunkák készítését, és tojásfestést tanulhatnak a gyerekek és szüleik.

Időszaki kiállítás

A Duna Múzeum Európai Közép Galériájának idei utolsó tárlata, a szentendrei Vajda Stúdió Neofoton Extra című kiállítása március 31-ig, a múzeum nyitvatartási idejében tekinthető meg.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT