Hírek
2017. Március 02. 11:04, csütörtök |
Helyi
Forrás: InfoEsztergom.hu
Új piac, utak, járdák, iskolák, óvodák, árvízvédelem - Ezekre költ Esztergom idén
Több mint 16 és fél milliárd forint Esztergom idei költségvetésének kiadási-bevételi főösszege. Ebből elsősorban felújításokat és beruházásokat tervez a városvezetés.
A 2017-es költségvetési kiadási-bevételi főösszeg 16 milliárd 667 millió forint. Felújításra (elsősorban utak, járdák, közterületek, ingatlan- és intézmény felújításokra), összesen 4,75 milliárd forint tervezett összeg szerepe a költségvetésben.
Beruházásra (többek között az új piac és a hulladék udvar kialakítása, árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok, kiviteli tervek készítése, az R11-es úttal kapcsolatos önkormányzati beruházásokra) 1,26 milliárd forint szerepel az elfogadott költségvetésben. Pályázati önrészre 290 millió forintot különített el a képviselő-testület.
Kommunikációra – újságra, televízióra, rádióra – a képviselői módosításoknak köszönhetően jóval kevesebb összeg jut, csakúgy, mint városmarketingre és a Várszínházra, valamint kulturális kiadásokra, ezekről a területekről több mint harmincmillió forintot vont el a testület az eredeti előirányzathoz képest, helyette a TDM működésére szavaztak meg mintegy 15 millió forinttal több forrást. A köztéri szobrok felújítására az eredeti összeg alig harmadát javasolták a képviselők, a Sándor palota belső engedélyezési és kiviteli tervére pedig a módosításoknak köszönhetően 2017-ben egy forint sem jut.
Az új esztergomi piac tervezésére, valamint a balatonszepezdi tábor felújítására összesen 74 millió forinttal jut kevesebb a képviselők javaslatára, műfüves pályák kezelésére- és felújítására 30,48 millió forint jut a módosításoknak megfelelően.
A téli útfenntartásra szánt összeget 20 millió forinttal csökkentették a képviselők, lépcsők, támfalak javítására, a Kolozsvári utcába tervezett forgalomcsillapító bordázatra, a szentgyörgymezői temető útjaira, a Becket és Lépcső utca, valamint a volt Balassa utca előtti útszakasz felújítására több jut mintegy 20 millió forinttal, a hulladékudvar kialakítására viszont 74 millió forinttal kevesebb az eredeti polgármesteri javaslathoz képest. Az Aranyeső utca felújítása idén elmarad, képviselői módosításra az eredetileg tervezett 25,14 millió forintot a Magyary utca szilárd burkolattal való ellátására csoportosították át.
A Strandfürdő uszoda felújítása a módosítások alapján viszont idén 31,7 millió forintból megtörténhet, iskolák és óvodák felújítására 171,3 millió forint helyett 239,5 millió forint jut, továbbá 15,2 millió forint forrást rendeltek a Rutin pálya helyreállítására, átépítésére is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

