Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2019. Augusztus 26. 12:01, hétfő | Helyi
Forrás: mti

Rekordot hozott a Várszínház idei évada

Rekordot hozott a Várszínház idei évada

Összesen 7800 néző látta az Esztergomi Várszínház szervezésében megvalósult két nagyszabású, történelmi és vallási tárgyú szabadtéri előadást a Bazilika előtt – közölte a színház igazgatója hétfőn az MTI-vel.

Horányi László tájékozatója szerint a Nemzeti Színház Csíksomlyói passióját hatezer, a Zenta 1697 című rockoperát 1800 néző tekintette meg. A regisztrációk alapján a két előadás országszerte érdeklődést keltett, valamint érkeztek nézők a Felvidékről és a Vajdaságból is.

A most maga mögött hagyott évadban a színház a két kiemelt produkció mellett olyan előadásokat hívott meg, melyek üzeneteikben segítették a felkészülést a jövő évi, 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszusra.

Sikerrel szerepeltek azok a színházak, melyekkel a Várszínház korábban együttműködött, mint a komáromi színház, a Nemzeti Színház, a Váci Dunakanyar Színház. Újdonságként kamara-opera napokat tartottak. A mostani szezonban is lehetőséget adtak helyi zenekaroknak, művészeti csoportoknak, színjátszóknak a bemutatkozásra.

Az igazgató elmondta, jövőre már valószínűleg nem tudják használni az amfiteátrumi helyszínt, mert a színpad felújításra szorul, ezért a Bazilika és a Vármúzeum közötti területre költöznek. A következő évadban zenés produkciókat szeretnének műsorra tűzni, mivel egy prózai darabnál a nyári városi élettel járó élénk hangok zavarnák az előadásokat.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 02. 18:36, csütörtök | Helyi

Elindult a "piskóta" körforgalom építése Esztergomban

Április 30-án indult a Dobogókői út – Petőfi Sándor út – Terézia utca – Kálvária út kereszteződésénél a körforgalom építése.

2024. Május 02. 18:34, csütörtök | Helyi

Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny

2024. május 18-19-én kerül megrendezésre a Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny.

2024. Április 23. 16:40, kedd | Helyi

Idén is lesz MCC Feszt Esztergomban!

Az MCC Feszt idén is hangot ad a tehetségnek augusztus 1. és 3. között, Esztergomban

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.