Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2015. Április 27. 09:35, hétfő | Helyi
Forrás: Önkormányzati sajtóközlemény

Sobieski emlékút állomása lehet Esztergom

Sobieski emlékút állomása lehet Esztergom

Négy lengyel település – Spiczyn, Ludwin, Milejów és Krasnyastaw – képviselői látogattak április 24-én az esztergomi városházára.

A delegációt Romanek Etelka polgármester, Bánhidy László alpolgármester mellett Meszes Balázs bizottsági elnök fogadta. A találkozó fő témája egy Sobieski Jánosról elnevezett majdani zarándokút kialakítása volt.

A baráti hangulatú találkozón Romanek Etelka és Bánhidy László köszöntőjükben kihangsúlyozták a lengyel és a magyar nép közös történelmét, világszerte ismert és elismert barátságát, mely többek között olyan történelmi személyiségekben csúcsosodott ki, mint Sobieski János vagy Bem József. A köszöntőben szóba került a második világháborúban Esztergomban befogadott lengyelek története is.

A lengyel delegáció a fent említett négy település önkormányzati képviselőiből illetve az azokban működő különböző cégek vezetőiből állt. Elmondásukból kiderült, hogy mostani magyarországi illetve esztergomi látogatásuk egyik célja, hogy előkészítsék egy úgynevezett „III. Sobieski János Emlékút” tervezését s majdani kiépítését, megszervezését. A lengyelek azt javasolták az esztergomi vezetőknek, hogy a magyar királyváros Sobieski hadvezérhez való kötődése okán is benne lehessen a Lengyelországot, Ausztriát, Csehországot, Ukrajnát, Szlovákiát és Magyarországot érintő, a spanyol Szent Jakab úthoz hasonló zarándoklat projektben.

Romanek Etelka válaszában hangsúlyozta, hogy nagy támogatója az Esztergomot érintő zarándokutaknak, a várost jelenleg három zarándokút is állomásaként jegyzi.
Az április 23-ai esztergomi lengyel – magyar találkozón elhangzott, hogy a felek tervezik a Sobieski-projektről szóló közös szándéknyilatkozat aláírását.

A szándéknyilatkozat tervezete többek között arról az együttműködésről szól, melynek keretében a felek a gyakorlati megvalósulásig információ- és tapasztalatcserével segítik a Sobieski-projektet. Az elképzelés megvalósulásához részben az Európai Unió, részben pedig a Lublini Vajdasági Regionális Programtámogatás. A szándéknyilatkozatban az is olvasható, hogy a „III. Sobieski János Emlékút” a részt vállaló felek elősegítik a projekt kampányainak szervezését, a résztvevő országok piacaik szolgáltatásainak és termékeinek promócióját, online és offline térképek valamint útikalauzok, online szolgáltató-rendszerek kiadását, működtetését.

A lengyel delegáció a városházi találkozó után néhány napos itt tartózkodását kihasználva megkezdte Esztergom és környéke történelmi és turisztikai nevezettességeinek meglátogatását.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 02. 18:36, csütörtök | Helyi

Elindult a "piskóta" körforgalom építése Esztergomban

Április 30-án indult a Dobogókői út – Petőfi Sándor út – Terézia utca – Kálvária út kereszteződésénél a körforgalom építése.

2024. Május 02. 18:34, csütörtök | Helyi

Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny

2024. május 18-19-én kerül megrendezésre a Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny.

2024. Április 23. 16:40, kedd | Helyi

Idén is lesz MCC Feszt Esztergomban!

Az MCC Feszt idén is hangot ad a tehetségnek augusztus 1. és 3. között, Esztergomban

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.