Hírek
2021. Január 17. 11:09, vasárnap |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Évekig erőszakolta nevelt fiát és kislányait
Nevelt fiát és saját kislányait is szexre kényszerített egy férfi. Sőt meg is lopta gyerekeit. Ügyében szerdán várható ítélet.
A perverz férfi több éven át rendszeresen kényszerítette a nevelt fiát, valamint két lányát szexuális cselekményre.
Az esetekkor a fiú már betöltötte a 12. életévét, de még nem volt 18 éves.
A vádlott 2010. és 2015. között, hetente több alkalommal, szóbeli fenyegetés, illetve erőszak alkalmazásával kényszerítette arra, hogy tűrje el, hogy szexuális cselekményeket végez vele.
A nyomozás során kiderült az is, hogy a férfi 2014-ben és 2015-ben nevelt fián kívül, két kislányát is zaklatta szexuálisan, akik akkor még nem töltötték be 12. életévüket.
A Borsonline információi szerint az esztergomi férfi és a nő még 2004-ben költöztek össze, azonban az asszony már ekkor is tartott agresszív élettársától, aki nemcsak a nőt, hanem az egész családot valóságos terrorban tartotta.
A portál kifejtette, hogy nevelt fiát rendszeresen orális szexre kényszerítette, kislányait pedig évekig erőszakolta.
A gyerekek azonban egy napon besokalltak, és zokogva számoltak be a történtekről.
Az is kiderült, hogy a lányok keresztapja rendszeresen küldött pénzt keresztlányai taníttatására, de a perverz férfi még ezt is ellopta a gyerekeitől, és magára költötte – tette hozzá a lap.
A nyomozó hatóság mindezen túlmenően a férfitől engedély nélkül tartott lőfegyvert és lőszereket foglalt le, emiatt vele szemben lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt is folyik egy büntetőeljárás.
A letartóztatása meghosszabbításáról már korábban is írtunk, szerdán azonban bíróság elé áll. Ügyében ítélet várható.
Korábbi cikkek:
Tagadja, hogy kivégezte nagyapját az Esztergomban elfogott férfi - VIDEÓ
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 10:14, kedd | Helyi
Magyar Nagydíj
Motoros mentő és autómentő is szolgálatban lesz a hétvégén az M3-as autópályán
2024. Június 26. 13:41, szerda | Helyi
100 millió forint támogatás a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítványától közoktatási intézmények oktatási infrastruktúráján
2024. Június 25. 13:36, kedd | Helyi
ELTŰNT HOLTSÁG AMINA MIRIAM
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság a 14 éves lányt.
2024. Június 21. 22:26, péntek | Helyi
Látványos tudományos műsorral készül a Richter a Múzeumok Éjszakájára
Június 22-én, szombaton a Múzeumok Éjszakáján a Duna Múzeumban lélegzetelállító tudományos show-t mutat be az esztergomi rendezvény támogatója, a Richter Gedeon Nyrt.