Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2021. Február 01. 09:10, hétfő | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Lefejeléssel zárta le a parkolási vitát

Lefejeléssel zárta le a parkolási vitát

Súlyos testi sértés bűntette miatt az Esztergomi Járásbíróság pénzbüntetést szabott ki azzal a karcagi férfival szemben, akit parkolási vita közben fejelt le egy másik férfi Esztergomban.

A sértett 2019. december 8-án 19 óra 30 perc körül kocsijával parkolt Esztergomban a Mátyás király úton lévő nagy parkolóban. Ennek során a sértett vitába keveredett egy szintén parkolni kívánó jármű utasaival, akik közül az autó vezetője, a vádlott és egyik utasa kiszállt. A parkolást befejezte a sértett, a kocsiját leállította és ő is kiszállt. A vádlott társa felelősségre vonta a sértettet, hogy amit csinált, azzal veszélyeztette a biztonságukat. Erre a sértett hangosan bizonygatta az igazát, és szitkozódott amiatt, hogy rádudáltak. A férfi magatartását látva a vádlott a szóváltás során lefejelte, amely miatt a sértettnek eltörött az orrcsontja, ennek gyógytartama 42 nap – közölte az ügyészség.

A vádhatóság indítványa alapján az Esztergomi Járásbíróság a sértettet lefejelő férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben 240 ezer pénzbüntetést szabott ki.

Korábbi cikkek:

Szökevényt keresnek a rendőrök

Egy körözöttet és egy eltiltottak kaptak el a rendőrök

Kegyetlen módon akart több kölyökkutyától megszabadulni egy állatkínzó

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 02. 18:36, csütörtök | Helyi

Elindult a "piskóta" körforgalom építése Esztergomban

Április 30-án indult a Dobogókői út – Petőfi Sándor út – Terézia utca – Kálvária út kereszteződésénél a körforgalom építése.

2024. Május 02. 18:34, csütörtök | Helyi

Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny

2024. május 18-19-én kerül megrendezésre a Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny.

2024. Április 23. 16:40, kedd | Helyi

Idén is lesz MCC Feszt Esztergomban!

Az MCC Feszt idén is hangot ad a tehetségnek augusztus 1. és 3. között, Esztergomban

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.