Hírek
2021. Február 02. 12:24, kedd |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Saját édesanyját ütötte ököllel

Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt az Esztergomi Járásbíróság kedden elítélte azt a férfit, aki az édesanyját bántalmazta, mert az meg akarta akadályozni, hogy a fia kidobja a gyógyszerét.
A férfi 2020. február 24-én 7 óra 30 perc körül meglátogatta édesanyját a dorogi lakásban. Az asszony és a fia között vita alakult ki, melynek során a vádlott észrevette, hogy édesanyja gyógyszert szed, ezért azt megfogta és közölte vele, hogy azokat kidobja – közölte az ügyészség.
Kifejtve, hogy a nőnek pánikbetegsége miatt van szüksége a gyógyszerre, ezért megpróbálta megakadályozni fiát abban, hogy a gyógyszert a WC-be dobja. A nő a konyhában a fiát a pólójánál fogva megpróbálta visszatartani, ekkor a férfi hirtelen hátrafordult és egy alkalommal, jobb kézzel, ököllel, kis-közepes erővel az édesanyját a bal arcán megütötte, majd a tarkójára is ráütött egyet, amitől a sértett összerogyott.
Az asszonynak nyolc napon belül gyógyuló arctáji sérülése keletkezett.
A vádlott bántalmazása alkalmas volt arra, hogy a sértettnek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozzon – tette hozzá a vádhatóság.
Az elkövető büntetett előéletű, őt a bíróság 2018-ban kábítószer kereskedelem bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette.
A bíróság a férfit az ügyészi indítvánnyal egyezően 7 hónap börtönbüntetésre, 1 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását.
Az ítélet jogerős, azt az ügyész, vádlott tudomásul vette.
Korábbi cikkek:
A Pázmány döntőjében kiderült, hogy kik a legnagyobb Bölcs-Észek
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával
2025. Október 02. 11:19, csütörtök | Helyi
Idén először mentor-rezidens párosok is indulhatnak a Richter Érdemérem Díj háziorvosi pályázatán
2025. Szeptember 30. 21:34, kedd | Helyi
Richter TETT Természettudományos Nap Dorogon
A Richter TETT Természettudományos Nap szeptember 25-én Dorogra is eljutott, melynek keretében közel 200 tanuló tíz turnusban vett részt programokon a művelődési házban.