Hírek
2020. December 23. 07:49, szerda |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/illusztráció: pixabay
Orrcsonttörésig fajult a parkolási vita

Súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben a Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a karcagi férfival szemben, akit parkolási vita közben fejelt le egy másik férfit.
A sértett 2019. december 8-án 19 óra 30 perc körül kocsival parkolt Esztergomban a Mátyás király úton lévő nagy parkolóban. A sértett vitába keveredett egy szintén parkolni kívánó jármű utasaival, akik közül az autó vezetője, a vádlott és egyik utasa kiszállt. Miután a parkolást befejezte a sértett, leállította a kocsiját és ő is kiszállt – közölte az ügyészség.
A vádlott társa felelősségre vonta a sértettet, hogy amit csinált, azzal veszélyeztette a biztonságukat. Erre a sértett hangosan bizonygatta az igazát, és szitkozódott amiatt, hogy rádudáltak. A vádlott erre lefejelte, és emiatt eltörött a sértettnek az orrcsontja. A sérülés gyógytartama 42 nap volt tette hozzá a vádhatóság.
A vádiratban az ügyészség arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a sértettet lefejelő férfit tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetésre ítélje.
Korábbi cikkek:
Baltával és vadászkéssel ölte meg a feleségét, vádat emeltek - VIDEÓ
Illegális migránsok buktak le Esztergomban
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.